Kilenc hónapig édesanyád
szíve alatt éltél
és semmitől sem féltél.
Kilenc hónapig őrzött jó anyád,
fejlődésed figyelte édesapád.
Ahol te éltél,egy csodás mikrokozmosz,
de te neked az volt a makrokozmosz.
Édes szülőd szíve alatt,
ott rejtőztél a kilenc hónap alatt.
Érezted a legszentebb zene lüktetését,
drága édesanyád szívverését.
A benti világ csöndes volt és meleg,
de most a kinti zajos és hideg.
Nem hallod már az Ő szívverését,
érzed jeges kezek szörnyű érintését.
De te csak sírsz,sírsz és visszaköveteled
azt a békés helyet és a végtelen szeretetet.
És akkor magához ölel két kedves kar,
elengedni soha nem fog,nem akar.
És újra hallod az édes lüktetést,
felismered a drága szívverést.
Hát Fanni nézz fel arcába,Ő mosolyog rád,
a te drága,jó édesanyád!