A néni gazdag?

Ott topogtak a szélfogó ajtajában – két gyerek rongyos, kinőtt kabátban.

- Néni kérem, nincs fölösleges újságpapírja?

Nem értem rá, már a nyelvemen volt, hogy nincs …. Míg le nem néztem a lábukra. Vékony talpú cipőjüket átáztatta a havas eső.

- Gyertek be, kaptok egy csésze forró kakaót.

Több szó nem esett köztünk. Átázott lábbelijük foltot hagyott a kőpadlón.

Kakaóval és vajas-lekváros pirítóssal vendégeltem meg őket, hogy kicsit átmelegedjenek, hisz majd megvette őket az Isten hidege. Aztán igyekeztem vissza a konyhába, háziasszonyi teendőimhez. Hirtelen feltűnt a nagy csönd az utcai szobában. Bekukkantottam.

A kislány az üres csészét forgatta. A kisfiú bátortalanul kérdezte:

- A néni….gazdag?

- Hogy én gazdag? Ugyan, dehogy! – néztem le kitaposott papucsomra.

A kislány óvatosan a helyére tette a csészét.

- A csészéi összeillenek a csészealjjal – állapította meg, s koravén hangjából időtlen, étellel nem csillapítható éhség csendült ki.

Azután távoztak, újságkötegeiket szélvédő pajzsként tartva maguk elé. Meg sem köszönték a szíveslátást, bár nem is hiányoltam. Többet kaptam ennél. Olcsó kék keménycserép csészéket és csészealjakat. De egymáshoz illőket. Megszurkáltam a krumplit, megkevertem a mártást. Burgonya és barnamártás, födél a fejem felett, férj jól fizető, biztos állással – ezek is mind szépen összeillettek.

Visszatoltam a székeket a tűz mellől a helyükre, rendet raktam a nappaliban. A sáros kis lábnyomok még mindig nedvesen csillogtak a kövön. Nem bántam. Legszívesebben otthagytam volna őket örök emlékeztetőül, hátha elfelejtem, milyen gazdag is vagyok.

                                                                                                                      (Marion Doolan)

v v v v v v v v v v